Bookbot

Nemek igenje

Valutazione del libro

Parametri

  • 191pagine
  • 7 ore di lettura

Maggiori informazioni sul libro

„Nem tudom megmondani, honnan jött és jön az a hatalmas hajtóerő, ami tulajdonképpen egész fiatal korom óta arra ösztönöz, hogy segítsek másokat felszabadítani, vagy ráébreszteni arra, hogyan könnyíthetnek az életükön. Ezt nyilván saját életemben kellett először megélnem, szükségem is volt rá… Évtizedek óta leginkább a szabad akarat és a sors egymáshoz való viszonya és ezek megélése foglalkoztat. Végletesen habzsoltam mindazt, amit nőként megélhettem… Így hát megéltem önmagam felszabadítását is! Eleinte ösztönösen, később tudatosan és igen intenzíven tettem azért, hogy IGEN-t mondhassak saját nemiségemre, és kiteljesedjek nőiségemben. Az élettapasztalat mellé azután jöttek a különféle spirituális beállítottságú olvasmányok, és ehhez jöttek még a pszichológiai tanulmányaim is. Ebben a könyvben, amelyben egy mesenovellám és három előadásom szerepel, ezeket az elemeket úgy olvasztottam egységbe, mint fondüben a sajtokat.”

Acquisto del libro

Nemek igenje, Soma Mamagésa

Lingua
Pubblicato
2010
product-detail.submit-box.info.binding
(Copertina rigida)
Ti avviseremo via email non appena lo rintracceremo.

Metodi di pagamento

4,2
Molto buono
6 Valutazioni

Qui potrebbe esserci la tua recensione.

Titolo
Nemek igenje
Lingua
Ungherese
Editore
Jaffa
Pubblicato
2010
Formato
Copertina rigida
Pagine
191
ISBN10
9639971197
ISBN13
9789639971196
Serie
Valutazione
4,15 su 5
Descrizione