Maggiori informazioni sul libro
Több mint fél évszázaddal a zeneszerző halála után ez az első könyv, amely Bartók Béla zeneszerzői munkamódszerét és gyakorlatát nem elvont elméleti – elemző megközelítésben, hanem a teljes fennmaradt forrásanyagra alapozva tárgyalja – hasonlóan ahhoz, ahogyan a zenetörténet klasszikus életműveit a zenetudomány hagyományosan tanulmányozza. Bartók általában a zongora melletti improvizálással készült fel egy-egy új mű írására. Előre elhatározott elméletek nélkül komponált, alkotás közben meg akarta őrizni az ösztön és a közvetlenség érzését. Valószínűleg elsősorban ezért nem vállalkozott rendszeres zeneszerzés-tanításra. Nem analitikus szerző volt, hanem olyan teremtő tehetség,akinél az ihlet meghatározó szerepet játszott. Somfai László harminc év kutatása alapján, mintegy három és félezer oldalnyi kompozíció-vázlat, fogalmazvány, autográf tisztázat, sok ezer oldalnyi további idevágó dokumentum, szerzői javítások és Bartók játszotta előadások tanulmányozására alapozva revideálja a Bartók zeneszerzői módszeréről elfogadott képet. A könyv, amely módszerével modellt kínál a 20. század jelentős zeneszerzői életműveinek tudományos feldolgozására, áttekintést ad valamennyi Bartók-mű és kompozíció-töredék forrásairól, a szakembereknek kijelöli a kutatás fehér foltjait, a gyakorló muzsikusokat eligazítja a Bartók-kottázás vitatott kérdéseiben.
Acquisto del libro
Bartók Béla kompozíciós módszere, László Somfai
- Lingua
- Pubblicato
- 2000
- Rilegatura
- (Copertina rigida),
- Condizioni del libro
- Danneggiato
- Prezzo
- 4,89 €
Metodi di pagamento
Ancora nessuna valutazione.
- Titolo
- Bartók Béla kompozíciós módszere
- Lingua
- Ungherese
- Autori
- László Somfai
- Editore
- Akkord Zenei Kiadó
- Pubblicato
- 2000
- Formato
- Copertina rigida
- ISBN10
- 9638523581
- ISBN13
- 9789638523587
- Serie
- Tag
- Descrizione
- Több mint fél évszázaddal a zeneszerző halála után ez az első könyv, amely Bartók Béla zeneszerzői munkamódszerét és gyakorlatát nem elvont elméleti – elemző megközelítésben, hanem a teljes fennmaradt forrásanyagra alapozva tárgyalja – hasonlóan ahhoz, ahogyan a zenetörténet klasszikus életműveit a zenetudomány hagyományosan tanulmányozza. Bartók általában a zongora melletti improvizálással készült fel egy-egy új mű írására. Előre elhatározott elméletek nélkül komponált, alkotás közben meg akarta őrizni az ösztön és a közvetlenség érzését. Valószínűleg elsősorban ezért nem vállalkozott rendszeres zeneszerzés-tanításra. Nem analitikus szerző volt, hanem olyan teremtő tehetség,akinél az ihlet meghatározó szerepet játszott. Somfai László harminc év kutatása alapján, mintegy három és félezer oldalnyi kompozíció-vázlat, fogalmazvány, autográf tisztázat, sok ezer oldalnyi további idevágó dokumentum, szerzői javítások és Bartók játszotta előadások tanulmányozására alapozva revideálja a Bartók zeneszerzői módszeréről elfogadott képet. A könyv, amely módszerével modellt kínál a 20. század jelentős zeneszerzői életműveinek tudományos feldolgozására, áttekintést ad valamennyi Bartók-mű és kompozíció-töredék forrásairól, a szakembereknek kijelöli a kutatás fehér foltjait, a gyakorló muzsikusokat eligazítja a Bartók-kottázás vitatott kérdéseiben.




