Szellem a célkeresztben
Csoóri Sándor és a politikai rendőrség ügynökei
Autori
Parametri
Maggiori informazioni sul libro
Harminc év alatt a kommunista politikai rendőrség kilencszázharmincnyolc jelentést készített Csoóri Sándorról, mintegy hatvanöt ügynök közreműködésével, közel kétezer oldalon. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által rendelkezésre bocsátott dokumentumok alapján valószínű, hogy ennél jóval több jelentés készült, ám hollétükről nincs információ. A kutató nem csupán a rendszer inhumanitását dokumentálja, hanem annak irracionális félelmét is, amely Csoóri Sándorra irányult, és amely számos tehetséges embert sodort a lezüllés szélére. Az egyén és a közösség joga, hogy tudja, kik és mit tettek vele a kiszolgáltatottságban, ezért a könyvben minden azonosított ügynök nevét megemlíti. A szerző részletgazdagon mutatja be, hogyan próbálta Kádár János politikai rendőrsége felszámolni Csoóri Sándor jelentette veszélyt. A kísérlet megbukott, akárcsak a „Magyar Népköztársaság”. A hívek, parancskiadók és ügynökeik, mintha mi sem történt volna, tisztes polgárokként élnek közöttünk. Kiszely nevén nevezi őket. A könyv a felfoghatatlanról, az elaljasulásról és az értelemmel szembeni merénylet kudarcáról szól.
Acquisto del libro
Szellem a célkeresztben, Gabor Kiszely
- Lingua
- Pubblicato
- 2007
- Rilegatura
- (In brossura),
- Condizioni del libro
- In buone condizioni
- Prezzo
- 6,09 €
Metodi di pagamento
Ancora nessuna valutazione.
- Titolo
- Szellem a célkeresztben
- Sottotitolo
- Csoóri Sándor és a politikai rendőrség ügynökei
- Lingua
- Ungherese
- Autori
- Gabor Kiszely
- Editore
- Magyar Egyetemi Kiadó
- Pubblicato
- 2007
- Formato
- In brossura
- ISBN10
- 9638711566
- ISBN13
- 9789638711564
- Serie
- Tag
- Descrizione
- Harminc év alatt a kommunista politikai rendőrség kilencszázharmincnyolc jelentést készített Csoóri Sándorról, mintegy hatvanöt ügynök közreműködésével, közel kétezer oldalon. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által rendelkezésre bocsátott dokumentumok alapján valószínű, hogy ennél jóval több jelentés készült, ám hollétükről nincs információ. A kutató nem csupán a rendszer inhumanitását dokumentálja, hanem annak irracionális félelmét is, amely Csoóri Sándorra irányult, és amely számos tehetséges embert sodort a lezüllés szélére. Az egyén és a közösség joga, hogy tudja, kik és mit tettek vele a kiszolgáltatottságban, ezért a könyvben minden azonosított ügynök nevét megemlíti. A szerző részletgazdagon mutatja be, hogyan próbálta Kádár János politikai rendőrsége felszámolni Csoóri Sándor jelentette veszélyt. A kísérlet megbukott, akárcsak a „Magyar Népköztársaság”. A hívek, parancskiadók és ügynökeik, mintha mi sem történt volna, tisztes polgárokként élnek közöttünk. Kiszely nevén nevezi őket. A könyv a felfoghatatlanról, az elaljasulásról és az értelemmel szembeni merénylet kudarcáról szól.



