EGZISZTENCIALISTA AKCIÓREGÉNY. Bűnügyi, az a legkevesebb. De mivel a nem az van, petárdák többfelé robbannak benne hogy „ki tette, hogyan és miért", és trükk talán az is, hogyan oldottam meg a „mit tudhat szereplőiről az író" ősi kérdését, igen, hát nem árulhatok el semmit így előzetesen. A dolgok indítása az volt, hogy egy márki, egy cégvezető, egy bárzenész, egy bárki: ugyanaznap intézkedik utódlásáról egy francia hölgy révén Párizsban s a neje révén Koppenhágában. Innen indul a MAURY-MORNY; remélem, így fog bevonulni. Hogy hová? A tényleges regények közé, mindenképpen. Nyers, finomtalan stílusa van talán, de van igazi cselekménye bőven!! -, vannak alakjai, 6 év alatt kipucoltam a könyvet az eredeti katyvaszból, talán ez a végeredmény. Vagy ki tudja? E. A. Poe és A. Bierce felülmúlhatatlan, de már Graham Greene-nél is többszálúbban kell regényt írnunk. Köszönet a „Vérkör" - fordítottam a könyvet - szerzőjének, J. Brownnak. Tőle sokat tanultam. Legsötétebbet adtam? Itt még jelképeket is kereshet, nálam 40 éve először, az Olvasó. De hallom a kérdést: „Ez mind megtörtént veled?" MICSODA??!!
Tandori-NatRoid Libri
