Georges Blond Libri

Moře a oceány odnepaměti souvisely se spoustou nadějí i dramat, objevů a zločinů, se svobodou i slávou, s barbarstvím i odvahou. Autor ve své pětidílné knize nejen vypráví dobrodružné příběhy více než tří set mořeplavců a jejich lodí na všech mořích, ale umožňuje čtenáři vžít se do jejich představ, prožít jejich radosti i strasti: zažít s nimi obrovskou samotu na nekonečných vlnách, skřípění lodi pod náporem pobřežních ledů, čekání na nejmenší známku pevniny, rozpaky zachránců nad opuštěným prámem... Před jeho zrakem vyvstávají koráby plující vstříc dobrodružství – od galér starověkých Římanů až po kolosy 20. století. První díl pentalogie je věnován Atlantskému oceánu.

Mollie Jeffrey egy csendes lány, szőke hajjal, szarvasbőr keretes szemüveggel és feltűnésmentes ruhákkal. Nemrég költözött Manchesterbe, ahol a Roxy mozi pénztárosaként dolgozik. Egy évvel ezelőtt Marion Holland volt, a Crombie & Strutt mintamunkatársa, mielőtt ezer fontot eltulajdonított és eltűnt. Egy év múlva Mary Taylor néven fog válaszolni a John Rutland & Co. grafikai cég állásajánlatára. A valódi nő ezek mögött a névmaszkok mögött Marnie: gyönyörű, de távolságtartó, az irányítás megszállottja, fél az férfiaktól és a szextől, hazudozó és kényszeres tolvaj. Folyamatosan váltogatja a városokat és a munkákat. Minden városban egy lopás. Minden lopás után egy új identitás. Marnie minden alkalommal újra meg kell építse önmagát, mindig sebekkel és tapasztalatokkal terhelten, amelyekkel nem tud megbékélni.

Quel destin espérer - ou craindre - lorsqu'on est sœur d'un empereur et " la plus belle femme de son temps " ? Mariée très jeune au général Leclerc, avec lequel elle vit l'aventure coloniale de Saint-Domingue, Pauline se retrouve veuve à vingt-deux ans. Pour peu de temps, puisque son frère lui fait épouser, en 1803, le prince Camille Borghèse qui ne saura satisfaire ses ardeurs. Elle multiplie alors les dépenses, les caprices, les folies, les amants. Toutefois, la sœur préférée de Napoléon - qui tempête mais pardonne - n'est pas une Messaline. Elle a aimé d'amour son premier mari et deux ou trois de ses amants. Et son cœur a été fidèle à un homme : l'Empereur. Eblouie dès son enfance par Napoléon, Pauline a été parfaitement dévouée à ce frère prodigieux et tyrannique. Jusqu'à la fin, jusqu'aux plus grands malheurs. Ainsi, seule de tout le clan, après lui avoir donné son argent, ses bijoux, elle partagera son exil à l'île d'Elbe. Mieux, elle n'aspirera qu'à le rejoindre à Sainte-Hélène. En vain. D'ailleurs, il ne lui reste plus longtemps à vivre elle-même. Elle meurt en 1820, à quarante ans, épuisée, fanée, consumée. Georges Blond retrace avec délicatesse le destin pathétique - tout bien considéré - de cette princesse légère, blessée par sa névrose. Il le mêle constamment au courant tumultueux de l'épopée. Il fait répondre le bruit du canon aux musiques des bals.