Bookbot

A Párválasztó - 3: The One - Az igazi

Valutazione del libro

Maggiori informazioni sul libro

A PÁRVÁLASZTÓ KEZDETEKOR A LÁNYOK MÉG 35-EN VOLTAK. DE KÖZÜLÜK CSAK 1 NYERHET. Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön. Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért. „Egyik kezem Maxonéban pihent, arcomat a mellkasára fektettem. Ő a fejem tetején nyugtatta az állát, így forogtunk az eső zenéjére. Abban a pillanatban biztosra vettem, hogy van közös jövőnk. Ha ilyen érzés, amikor együtt vagyunk, akkor valahogy rá fogunk találni az útra, amely visszavezet bennünket egymáshoz.” Kiera Cass a New York Times listavezető bestseller írója, valamint a magánkiadásban megjelent The Siren című fantasyregény szerzője. A Radford University diákja volt, jelenleg családjával a virginiai Blacksburgben él. Kiera életében megközelítőleg tizennégy fiút csókolt meg. Egyikük sem volt herceg.

Acquisto del libro

A Párválasztó - 3: The One - Az igazi, Kiera Cass, Mila Gázsity

Lingua
Pubblicato
2014
product-detail.submit-box.info.binding
(In brossura)
Ti avviseremo via email non appena lo rintracceremo.

Metodi di pagamento

4,5
Molto buono
352 Valutazioni

Qui potrebbe esserci la tua recensione.

Titolo
A Párválasztó - 3: The One - Az igazi
Lingua
Ungherese
Editore
Gabo
Pubblicato
2014
Formato
In brossura
Pagine
348
ISBN10
9636898839
ISBN13
9789636898830
Serie
Valutazione
4,5 su 5
Descrizione