Bookbot

Megvásárolt újságírók

Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke Németország médiáját?

Salva

Parametri

  • 147pagine
  • 6 ore di lettura

Maggiori informazioni sul libro

2014 szeptemberében jelent meg Udo Ulfkotte a németországi és nemzetközi média visszásságait leleplező dokumentumkötete, Gekaufte Journalisten (Megvásárolt újságírók) címmel. A könyv több mint 2 millió példányban kelt el, és heteken át első helyen állt többek között a Spiegel és az amazon.de bestseller listáján. Udo Ulfkotte 1960-ban született, huszonöt éve foglalkozik újságírással, ebből tizenhetet a Frankfurter Allgemeine Zeitungnál (FAZ) töltött. Mintegy 3400 cikket írt a vezető német konzervatív napilapnak, amelynek többek között a külpolitikai szerkesztője, illetve haditudósítója is volt. Eredetileg jogot tanult Freiburgban és Londonban, majd később Helmut Kohl kancellársága idején a német kormány politikai tanácsadója volt. Hírszerzési specialista, az Egyesült Államok Marshall-alapítványának a tagja, dolgozott a Konrad Adenauer Alapítvány tervezőbizottságában és a Szövetségi Biztonságpolitikai Akadémia szóvivőjeként is. „Magyarországon valaki, vagy valakik megvásárolták a kiadási jogokat, ellenben a könyv nem akar megjelenni. Egyre inkább élünk a gyanúperrel, hogy valaki azért vásárolta meg a kiadási jogokat, hogy ez a könyv magyar nyelven ne is jelenjen meg.” (Bayer Zsolt újságíró, Echo TV)

Acquisto del libro

Megvásárolt újságírók, Udo Ulfkotte

Lingua
Pubblicato
2015
Rilegatura
(Copertina rigida),
Condizioni del libro
In ottime condizioni
Prezzo
6,09 €

Metodi di pagamento

Titolo
Megvásárolt újságírók
Sottotitolo
Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke Németország médiáját?
Lingua
Ungherese
Pubblicato
2015
Formato
Copertina rigida
Pagine
147
ISBN10
6155526044
ISBN13
9786155526046
Serie
Descrizione