Maggiori informazioni sul libro
A Los Angeles-i írónő, Deborah Lytton, akit hazájában színésznőként ismerhettek meg, megható regényében megmutatja, hogyan képes a szerelem áthatolni a némaság leküzdhetetlennek tűnő falain. A szinte még gyermek főszereplő, Stella Layne énekesnői álma darabokra hullik, amikor egy tragikus baleset miatt elveszíti hallását.*** Mindaddig az éneklés volt az, amitől különlegesnek érezhette magát, a barátnője, Lily biztatására elkezdett éneklés tette azzá, aki. A tizenöt éves lánynak minden esélye megvolt arra, hogy egyszer teljesüljön leghőbb vágya: a Broadwayn fellépve megmutathassa tehetségét a világ előtt. Aztán egyszer csak egy kórházi ágyon tér magához, néma csenddel körülvéve, mert egyik napról a másikra elveszíti hallását. A teljes némaságba burkolózva nemcsak a barátaiba és a hangjába vetett hite rendül meg, hanem önmagával kapcsolatos elképzelései is megkérdőjeleződnek: van-e célja az életének az éneklésen kívül? Az orvosi beavatkozás előtti tizenhét napot kell ebben a „csendbuborékban” töltenie, miközben egyedül – a beszédhibája miatt lassan, dadogva beszélő – Hayden szájáról képes olvasni. A fiú mindent megtesz azért, hogy megmutassa neki: miként fedezheti fel önmagát és a körülötte lévő világ csodáit hangok nélkül is... "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Acquisto del libro
Csend, Deborah Lytton
- Lingua
- Pubblicato
- 2018
- Rilegatura
- (Copertina rigida),
- Condizioni del libro
- Danneggiato
- Prezzo
- 4,96 €
Metodi di pagamento
Ancora nessuna valutazione.
- Titolo
- Csend
- Sottotitolo
- Ha nem hallod a dallamot, érezd!
- Lingua
- Ungherese
- Autori
- Deborah Lytton
- Editore
- Harmat
- Pubblicato
- 2018
- Formato
- Copertina rigida
- Pagine
- 336
- ISBN10
- 9632884051
- ISBN13
- 9789632884059
- Serie
- Descrizione
- A Los Angeles-i írónő, Deborah Lytton, akit hazájában színésznőként ismerhettek meg, megható regényében megmutatja, hogyan képes a szerelem áthatolni a némaság leküzdhetetlennek tűnő falain. A szinte még gyermek főszereplő, Stella Layne énekesnői álma darabokra hullik, amikor egy tragikus baleset miatt elveszíti hallását.*** Mindaddig az éneklés volt az, amitől különlegesnek érezhette magát, a barátnője, Lily biztatására elkezdett éneklés tette azzá, aki. A tizenöt éves lánynak minden esélye megvolt arra, hogy egyszer teljesüljön leghőbb vágya: a Broadwayn fellépve megmutathassa tehetségét a világ előtt. Aztán egyszer csak egy kórházi ágyon tér magához, néma csenddel körülvéve, mert egyik napról a másikra elveszíti hallását. A teljes némaságba burkolózva nemcsak a barátaiba és a hangjába vetett hite rendül meg, hanem önmagával kapcsolatos elképzelései is megkérdőjeleződnek: van-e célja az életének az éneklésen kívül? Az orvosi beavatkozás előtti tizenhét napot kell ebben a „csendbuborékban” töltenie, miközben egyedül – a beszédhibája miatt lassan, dadogva beszélő – Hayden szájáról képes olvasni. A fiú mindent megtesz azért, hogy megmutassa neki: miként fedezheti fel önmagát és a körülötte lévő világ csodáit hangok nélkül is... "www.kello.hu © minden jog fenntartva"



