Maggiori informazioni sul libro
Az 1855-ös vonatrablást a kortársak „a század bűntényének, a modern kor legszenzációsabb akciójának” kiáltották ki. Pedig első pillantásra nem látszik különösebben nagyszabású bűncselekménynek. Az ellopott pénzösszeg – tizenkétezer font aranyrudakban – nagy volt, de nem példa nélkül álló; az adott időszakban tucatnyi rablás történt, amely ennél nagyobb zsákmányt hozott. A Viktória korabeli Anglia megdöbbenését történelmi okok magyarázzák. A Nagy Vonatrablás azért váltott ki akkora felháborodást, mert arra a következtetésre késztette a józanul gondolkodó embereket, hogy a fejlődésnek talán mégsem szükségszerű velejárója a bűnözés felszámolása, az előrehaladó idővel együtt nem lesz jobb az ember! A Nagy Vonatrablás meglepetésekkel tarkított perének anyaga fennmaradt – az összes elkövető részletes vallomásával egyetemben; ezen alapul Michael Crichton méltán világsikert aratott, meghökkentő fordulatokban gazdag regénye, melyben ez a több mint agyafúrtan kitervelt, s ha lehet ezt mondani, végtelenül elegánsan végbevitt bűntény olyan életszerűen jelenik meg előttünk, méghozzá – még nyelvhasználatában is – következetesen a Viktória korabeli angol társadalomba ágyazódva, hogy az az illúziónk támad, mintha magunk is szemtanúi lettünk volna az eseményeknek..
Acquisto del libro
A nagy vonatrablás, Michael Crichton
- Lingua
- Pubblicato
- 1997
- product-detail.submit-box.info.binding
- (Copertina rigida)
Metodi di pagamento
Qui potrebbe esserci la tua recensione.
- Titolo
- A nagy vonatrablás
- Lingua
- Ungherese
- Autori
- Michael Crichton
- Pubblicato
- 1997
- Formato
- Copertina rigida
- Pagine
- 270
- ISBN10
- 9635485611
- ISBN13
- 9789635485611
- Serie
- Tag
- Narrativa, Gialli & Thriller, Fantasy, Prosa storica, Avventura, Thriller, Letteratura Americana, Giallo classico, Adattato in un film, Furti e Rapine
- Prima pubblicazione
- 1975
- Titolo originale
- The Great Train Robbery
- Valutazione
- 3,8 su 5
- Descrizione
- Az 1855-ös vonatrablást a kortársak „a század bűntényének, a modern kor legszenzációsabb akciójának” kiáltották ki. Pedig első pillantásra nem látszik különösebben nagyszabású bűncselekménynek. Az ellopott pénzösszeg – tizenkétezer font aranyrudakban – nagy volt, de nem példa nélkül álló; az adott időszakban tucatnyi rablás történt, amely ennél nagyobb zsákmányt hozott. A Viktória korabeli Anglia megdöbbenését történelmi okok magyarázzák. A Nagy Vonatrablás azért váltott ki akkora felháborodást, mert arra a következtetésre késztette a józanul gondolkodó embereket, hogy a fejlődésnek talán mégsem szükségszerű velejárója a bűnözés felszámolása, az előrehaladó idővel együtt nem lesz jobb az ember! A Nagy Vonatrablás meglepetésekkel tarkított perének anyaga fennmaradt – az összes elkövető részletes vallomásával egyetemben; ezen alapul Michael Crichton méltán világsikert aratott, meghökkentő fordulatokban gazdag regénye, melyben ez a több mint agyafúrtan kitervelt, s ha lehet ezt mondani, végtelenül elegánsan végbevitt bűntény olyan életszerűen jelenik meg előttünk, méghozzá – még nyelvhasználatában is – következetesen a Viktória korabeli angol társadalomba ágyazódva, hogy az az illúziónk támad, mintha magunk is szemtanúi lettünk volna az eseményeknek..


