Zsuzsa Rakovszky Ordine dei libri (cronologico)

A Vattacukor tizenegy elbeszélését - játszódjanak azok a mai Budapesten, a 80-as vagy az 50-es évek vidéki Magyarországán vagy a cári Oroszország távoli vidékein, íródjanak egyes szám első vagy harmadik személyben, legyenek hosszabbak vagy rövidebbek - egy fontos tartalmi elem és egy szintén lényeges formai megoldás köti össze: a novellák zöme a különböző életszemléletek összeütközéseivel és a családi viszonyokkal foglalkozik, a szülő-gyermek kapcsolat nehézségeivel, kivált amikor már a gyermek is felnőtt, illetve a családon belüli egyedüllét eseteivel, az elmagányosodás stációival. Azzal az állapottal, amikor az emlékek és az álmok maradnak elérhető közelségben, vagy épp azok lesznek a kapaszkodók. Ugyanakkor Rakovszky Zsuzsa epikájában nemcsak az az izgalmas, mi történik, hanem az is, hogy arról hogyan szerzünk tudomást. A Vattacukorban az olvasó legtöbbször közvetítőkön keresztül értesül a történtekről: a jó szándékú takarítónő a férjének meséli el egy idős hölgy felzaklató kálváriáját, egy baráti társaság tagjai egymással osztják meg barátnőjük halálának körülményeit, a nyugdíjas szovjet belügyi tiszt a bolgár tengerparton avatja be az ott nyaraló magyar fiatalembert rettenetes gyerekkorába. Mindegyik esetben közvetett közvetlenségben leszünk részesei a történeteknek: ettől a látszólagos távolságtól pedig még inkább érezhetjük azt, hogy mindez akár velünk is megtörténhetett volna.

"A ​vaskos borítékot, amely Ircsikétől jött, félre tette a többi iratai közé… majd később, valamikor átnézi, gondolta. De valahogy mindig akadt sürgősebb tennivalója. Nem is bontotta fel, csak két évvel később, amikor elköltözött abba a kisvárosba, ahol állást kapott, és kirakodott a dobozokból, amelyekben a holmija odaérkezett. Először nem is tudta, mi lehet benne. Amikor föltépte, a saját hat éves kori fényképe akadt a kezébe, aztán egy másik, amelyiken ketten vannak az anyjával, az anyja szép és fiatal, furcsa, régimódi, bőszoknyás nyári ruhát visel, egy parkban ülnek, mögöttük magas, tölcséres virágok, az ő kezében valami játékszer: igen, most már emlékezett, egy kis játék szamár volt az, amelyik lépegetett, ha egy mágnest húzogattak az orra előtt. Hirtelen visszatért minden, az a nyári délután, amikor a környékre kirándultak, és betévedtek egy falusi búcsúba, ott kapta ezt a kis szamarat. És ott voltak mind a többi délutánok és esték, a meseolvasások, az állatkert… Éles, alig elviselhet fájdalom hasított bele, mindent odaadott volna, ha csak egyetlen percre viszontláthatná, ha legalább a régi lakásukba visszatérhetne, ha újra végigmehetne azon az utcán, ahol azelőtt minden reggel. Hetekig semmi másra nem tudott gondolni, és a fájdalom sehogy sem akart csillapulni. Aztán elmúlt ez is."

Ebben ​a meglepetésekkel teli nyolc történetben Alice Munro, a novella műfajának élő klasszikusa lélegzetelállítóan biztos kézzel örökíti meg azokat a pillanatokat, amikor valaki lerázza magáról a konvenciókat, a múltat, a végzetet. A Nyílt titkok megszállottan levelező, rejtélyes és nyughatatlan hősnői minduntalan azzal szembesülnek, milyen megsemmisítő erővel lobbanhat fel újra meg újra a régi szerelem. Alice Munro a tőle megszokott humorral, bölcsességgel és szomorúsággal mesél az élet furcsaságairól: eltűnt iskolás lányokról, a kanadai határvidékre kiközvetített árvaházi menyasszonyról, egy magányosan élő, különc nőről, aki egy felülmúlhatatlanul furcsa vacsoravendégség során egy Ausztráliából érkezett, gazdag, egzotikus kérőre tesz szert, holott ez egyáltalán nem állt szándékában. Ki gondolná, hogy egy, a Balkánon fogságba esett nő romantikus története milyen felszabadító hatással lehet egy másik nőre, aki a férje és a szeretője elől menekül napjaink Kanadájában? Vagy hogy milyen elfojtott traumák vezethetnek egy fiatal házaspár vandalizmusához? Alice Munro szokatlan sorsú szereplői különös helyet foglalnak el maguknak az olvasó emlékezetében, ugyanolyan nehéz őket száműzni onnan, mint a gyerekkorból ismerős hóbortos, arccsipkedő rokonokat.

Ti sosem érzitek úgy, mintha lenne valami, nem is tudom, valamiféle erő... amelyik direkte, gonoszságból úgy intézi a dolgokat, hogy nekünk sose sikerüljön semmi? Hétköznapi életek, hétköznapi véletlenek. A Hold a hetedik házban hősei -főként asszonyok - e véletlenek segítségével vagy éppen ellenében próbálnak végigevickélni életükön, s választják a történelmi kornak és életkoruknak megfelelő módszereket, hogy "kezükbe vegyék a sorsukat". Házasság, meditáció, megtérés, jótékonyság, fogyókúra: kitörési kísérletek (de honnan is?), ismert eredménnyel. Rakovszky Zsuzsa első novelláskötetében a verseire és prózájára oly jellemző érzékeny nyelven tárja elénk helyszíneit és szereplőit - egyik-másik hőse, mintha előző, nagy sikerű regényéből, A hullócsillag évéből került volna e lapokra -, s finom megfigyeléseivel és emlékeivel a ráismerés örömét és bosz-szúságát egyaránt felkínálja. Amikor sorra fölszedtem az asztalról a hátlapjukkal fölfelé fordított kártyákat, nem akartam hinni a szememnek: hét ász vigyorgott rám a kártyalegyezőből.

Per Isabella Swan soltanto una cosa è più importante della sua vita: Edward Cullen. Ma essere innamorati di un vampiro è molto pericoloso, più di quanto Bella immagini. Ora che il loro amore proibito rappresenta una minaccia per tutto quello che hanno di più caro e vicino, si accorgono entrambi che anche un piccolo incidente domestico può mettere in crisi la loro tranquillità. Del resto vivere uno senza l'altra è semplicemente impensabile. Perché allora Edward lascia Bella, così d'improvviso? Tra passionali giravolte e avvincenti cambi di scena, amori infelici e pericoli fatali, New Moon, secondo episodio della fortunatissima saga di Stephenie Meyer inaugurata da Twilight dove si racconta dell'impossibile storia d'amore tra Bella e Edward, non deluderà le sue legioni di fan.

Behunytam a szemem, s úgy tetszett, a szél hajtotta tűzfal, amely elől annyiszor menekültem álmaimban, utolér s reám omlik, s én ámulva érzem, hogy ez a tűz nem a kín, hanem a mélységes gyönyörűség forrása, amely mintha megolvasztaná lelkem kemény, külső burkát, hogy testvére, a bennem lakozó tűz kiszabadulva szanaszét röpülhessen a külső világban, hogy ott föltalálja fákban, füvekben, a föld férgeiben és az ég csillagaiban lakozó rokonságát, hogy én legyek; egyszerre mindez: fű, fa, féreg és csillag, s hogy ne legyek többé senki sem. Fölnyitottam a szemem, s láttam, hogy fejem fölött a fenyőgallyak sötétje még nem vált ki az égbolt feketeségéből, de vajon csakugyan úgy volt-e, vagy csak álmodtam volna, hogy egyszer, amikor fölnéztem, lángoló csóváját maga után vonva, hullócsillag szaladt keresztül a fekete égen, majd eltűnt a fák koronája mögött? S az vajon csakugyan megtörtént-e, hogy egyszer csak nem messze onnét, ahol feküdtem, megrezzent a fű, s egy nagy kígyó vonszolta el mellettem vaskos, gyűrűs testét a földön, olyan közel, hogy felső karom beleborzongott a hideg, pikkelyes bőrének érintésébe? És vajon csak álmodtam-e azt is, hogy a kéz, amely az imént még vállam gömbjét dédelgette, kinyúlt a sötét fű közé, megragadta a kígyót és elhajította messzire a bozótba?