Zsuzsa Rakovszky Libri

Behunytam a szemem, s úgy tetszett, a szél hajtotta tűzfal, amely elől annyiszor menekültem álmaimban, utolér s reám omlik, s én ámulva érzem, hogy ez a tűz nem a kín, hanem a mélységes gyönyörűség forrása, amely mintha megolvasztaná lelkem kemény, külső burkát, hogy testvére, a bennem lakozó tűz kiszabadulva szanaszét röpülhessen a külső világban, hogy ott föltalálja fákban, füvekben, a föld férgeiben és az ég csillagaiban lakozó rokonságát, hogy én legyek; egyszerre mindez: fű, fa, féreg és csillag, s hogy ne legyek többé senki sem. Fölnyitottam a szemem, s láttam, hogy fejem fölött a fenyőgallyak sötétje még nem vált ki az égbolt feketeségéből, de vajon csakugyan úgy volt-e, vagy csak álmodtam volna, hogy egyszer, amikor fölnéztem, lángoló csóváját maga után vonva, hullócsillag szaladt keresztül a fekete égen, majd eltűnt a fák koronája mögött? S az vajon csakugyan megtörtént-e, hogy egyszer csak nem messze onnét, ahol feküdtem, megrezzent a fű, s egy nagy kígyó vonszolta el mellettem vaskos, gyűrűs testét a földön, olyan közel, hogy felső karom beleborzongott a hideg, pikkelyes bőrének érintésébe? És vajon csak álmodtam-e azt is, hogy a kéz, amely az imént még vállam gömbjét dédelgette, kinyúlt a sötét fű közé, megragadta a kígyót és elhajította messzire a bozótba?

"A ​vaskos borítékot, amely Ircsikétől jött, félre tette a többi iratai közé… majd később, valamikor átnézi, gondolta. De valahogy mindig akadt sürgősebb tennivalója. Nem is bontotta fel, csak két évvel később, amikor elköltözött abba a kisvárosba, ahol állást kapott, és kirakodott a dobozokból, amelyekben a holmija odaérkezett. Először nem is tudta, mi lehet benne. Amikor föltépte, a saját hat éves kori fényképe akadt a kezébe, aztán egy másik, amelyiken ketten vannak az anyjával, az anyja szép és fiatal, furcsa, régimódi, bőszoknyás nyári ruhát visel, egy parkban ülnek, mögöttük magas, tölcséres virágok, az ő kezében valami játékszer: igen, most már emlékezett, egy kis játék szamár volt az, amelyik lépegetett, ha egy mágnest húzogattak az orra előtt. Hirtelen visszatért minden, az a nyári délután, amikor a környékre kirándultak, és betévedtek egy falusi búcsúba, ott kapta ezt a kis szamarat. És ott voltak mind a többi délutánok és esték, a meseolvasások, az állatkert… Éles, alig elviselhet fájdalom hasított bele, mindent odaadott volna, ha csak egyetlen percre viszontláthatná, ha legalább a régi lakásukba visszatérhetne, ha újra végigmehetne azon az utcán, ahol azelőtt minden reggel. Hetekig semmi másra nem tudott gondolni, és a fájdalom sehogy sem akart csillapulni. Aztán elmúlt ez is."

A Vattacukor tizenegy elbeszélését - játszódjanak azok a mai Budapesten, a 80-as vagy az 50-es évek vidéki Magyarországán vagy a cári Oroszország távoli vidékein, íródjanak egyes szám első vagy harmadik személyben, legyenek hosszabbak vagy rövidebbek - egy fontos tartalmi elem és egy szintén lényeges formai megoldás köti össze: a novellák zöme a különböző életszemléletek összeütközéseivel és a családi viszonyokkal foglalkozik, a szülő-gyermek kapcsolat nehézségeivel, kivált amikor már a gyermek is felnőtt, illetve a családon belüli egyedüllét eseteivel, az elmagányosodás stációival. Azzal az állapottal, amikor az emlékek és az álmok maradnak elérhető közelségben, vagy épp azok lesznek a kapaszkodók. Ugyanakkor Rakovszky Zsuzsa epikájában nemcsak az az izgalmas, mi történik, hanem az is, hogy arról hogyan szerzünk tudomást. A Vattacukorban az olvasó legtöbbször közvetítőkön keresztül értesül a történtekről: a jó szándékú takarítónő a férjének meséli el egy idős hölgy felzaklató kálváriáját, egy baráti társaság tagjai egymással osztják meg barátnőjük halálának körülményeit, a nyugdíjas szovjet belügyi tiszt a bolgár tengerparton avatja be az ott nyaraló magyar fiatalembert rettenetes gyerekkorába. Mindegyik esetben közvetett közvetlenségben leszünk részesei a történeteknek: ettől a látszólagos távolságtól pedig még inkább érezhetjük azt, hogy mindez akár velünk is megtörténhetett volna.

Dopo "Twilight", miscela di romance e vampire story, arriva il secondo volume della saga di Bella ed Edward. Il giorno del diciottesimo compleanno di Isabella un piccolo incidente domestico riesce a mettere in crisi la tranquillità della sua vita in compagnia del fidanzato-vampiro Edward e della famiglia di lui: le ripercussioni sono tali da convincere la famiglia ad abbandonare la cittadina dove abitano, e Edward a lasciare Bella. La ragazza vive un lungo periodo di solitudine e tristezza, in cui taglia i ponti con le proprie amicizie e si rinchiude in se stessa, fino alla quasi casuale riapparizione nella sua vita di Jacob Black, il giovane indiano che per primo aveva fatto nascere in lei i dubbi sulla vera identità della famiglia di Edward. Più il rapporto di amicizia tra Jacob e Bella si rafforza, più lei sembra tornare alla normalità che le mancava da tempo. Ma la quiete appena ritrovata è turbata da eventi misteriosi, tra cui una strana serie di omicidi ai margini della foresta e l'apparizione di nuove, strane creature della notte.

Ti sosem érzitek úgy, mintha lenne valami, nem is tudom, valamiféle erő... amelyik direkte, gonoszságból úgy intézi a dolgokat, hogy nekünk sose sikerüljön semmi? Hétköznapi életek, hétköznapi véletlenek. A Hold a hetedik házban hősei -főként asszonyok - e véletlenek segítségével vagy éppen ellenében próbálnak végigevickélni életükön, s választják a történelmi kornak és életkoruknak megfelelő módszereket, hogy "kezükbe vegyék a sorsukat". Házasság, meditáció, megtérés, jótékonyság, fogyókúra: kitörési kísérletek (de honnan is?), ismert eredménnyel. Rakovszky Zsuzsa első novelláskötetében a verseire és prózájára oly jellemző érzékeny nyelven tárja elénk helyszíneit és szereplőit - egyik-másik hőse, mintha előző, nagy sikerű regényéből, A hullócsillag évéből került volna e lapokra -, s finom megfigyeléseivel és emlékeivel a ráismerés örömét és bosz-szúságát egyaránt felkínálja. Amikor sorra fölszedtem az asztalról a hátlapjukkal fölfelé fordított kártyákat, nem akartam hinni a szememnek: hét ász vigyorgott rám a kártyalegyezőből.