Bookbot

Emil és a detektívek

Valutazione del libro

Maggiori informazioni sul libro

Közel hetven éve már, hogy először (1928-ban) vehették kézbe a német olvasók az Emil és a detektívek című regényt. Azóta sok-sok kiadásban és tucatnyi nyelven forgathatták gyermekek és felnőttek milliói. Talán nem véletlen, hogy a gyermek Kästner vonzódott a detektívesdihez, de az sem, hogy író lett belőle. A két mesterség ugyanis furcsamód sok rokon vonást mutat. Mert mit is jelent a mostanság ritkábban használt idegen szó? Annyit tesz, mint nyomozó, titkosrendőr. Ám ha az angol, detect ige magyar jelentését vesszük, akkor ezt olvashatjuk: "felfed(ez), kiderít, kinyomoz, kipuhatol, leleplez". Az igealak jóval többet mond. Ám aki detektívregényeket olvas, nyilván tudja, hogy a detektív mást is tesz: válogat a feltárt tények között, s csak a fontos, az összefüggésekre utaló, azokat feltáró ismereteket őrzi meg, majd illeszti össze őket a tények s gyakran képzelete segítségével, hogy kerek, kikezdhetetlen történet kerekedjen belőle. És mit tesz az író? Erich Kästner ezt is elárulja: "Bizonyára veletek is megesett már az ilyesmi. Feküdtem a padlón, gyűjtögettem az emlékeket, amelyek jobbról-balról, minden oldalról a fejembe gyűltek, ahogy az jóravaló emlékekhez illik. Végül is minden együtt volt, a Mese összeállt. Most már semmi egyéb dolgom nem volt, mint hogy leüljek és sorjában mindent leírjak. Ezt tettem. Ha nem tettem volna, most nem tartanátok a kezetekben ezt az Emilről szóló könyvet."

Acquisto del libro

Emil és a detektívek, Erich Kästner

Lingua
Pubblicato
2012
product-detail.submit-box.info.binding
(In brossura)
Ti avviseremo via email non appena lo rintracceremo.

Metodi di pagamento

4,0
Molto buono
6692 Valutazioni

Qui potrebbe esserci la tua recensione.

Lingua
Ungherese
Editore
Akkord K.
Pubblicato
2012
Formato
In brossura
Pagine
142
ISBN10
9632520653
ISBN13
9789632520650
Serie
Emilio
Prima pubblicazione
1929
Titolo originale
Emil und die Detektive
Valutazione
4 su 5
Descrizione